digitalizáció

Alapkőletétel és időkapszula elhelyezés Szerencsen

Robotkutyák is segítették a Szerencsi Élelmiszeripari Tudásközpont alapkőletételét

Ünnepélyes alapkőletételen vettünk részt az egykori Szerencsi Cukorgyár irodaépületében, a Rákóczi úton. A GINOP_Plusz-5.1.1-24-2025-00003 azonosítószámú, Szerencsi Élelmiszeripari Tudásközpont létrehozása című pályázathoz kapcsolódó infrastrukturális beruházáshoz tartozó program 2026. március 12-én, csütörtök délután volt. Az alapkőletételhez több robotkutyát is beprogramoztak, így azok is segítették még emlékezetesebbé tenni az eseményt. A megnyitón az ünnepélyes alapkőletétel és időkapszula elhelyezése keretében beszédet mondott Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter és dr. Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője, valamint Némethné Dr. Gál Andrea, az Edutus Egyetem rektora. A projekt célja egy korszerű, országos és régiós igényekhez illeszkedő élelmiszeripari tudásközpont létrehozása, amely hozzájárul a szakképzési kínálat minőségi megújításához, a foglalkoztatás és a duális képzésben résztvevők számának növeléséhez. A szervezet és a szolgáltatás politikája szerint a Szerencsi Szakképzési Centrum elkötelezett a gyakorlatorientált, esélyegyenlőséget biztosító, modern technológiákat integráló szakképzés iránt, különös figyelmet fordítva a hátrányos helyzetűek integrálására. A fejlesztés célja egy olyan élelmiszeripari tudásközpont létrehozása, amely megfelel az iparág jövőbeli technológiai és munkaerőpiaci kihívásainak, és támogatja a helyi gazdaság megerősítését. A projekt célja egy korszerű oktatási létesítmény létrehozása. A várt eredmény, hogy az új vagy korszerűsített oktatási létesítmények éves felhasználói (kevésbé fejlett régiók) elérik a 600 főt, osztálytermi kapacitása pedig a (kevésbé fejlett régiók) 100 főt. A projekt közvetlen célcsoportja az ország teljes tanulói, a felnőttképzésben résztvevők, oktatók és élelmiszeripari vállalkozások; közvetett célcsoportja pedig az ország lakossága, munkaadók, és a turizmus-vendéglátás ágazatai. A fejlesztés szakmai tartalma: a projekt keretében épül egy oktatási és gyakorlati képzési központ, modern technológiákkal (pl. borászati labor, cukrászati üzem, minőségellenőrzési laborkörnyezet), valamint a partnerek között megoszlik az oktatási szolgáltatás és duális gyakorlati képzés; a kivitelezést külső szállítók végzik, az oktatási szolgáltatást az SzSzC és partnerei. Az egyéb szakmai elvárások: esélyegyenlőség biztosítása, hátránykompenzáció alkalmazása, és a legújabb digitális, környezetkímélő oktatási technológiák használata. A projekt további részleteit ezen a hivatkozáson lehet megismerni.

Robotkutyák is segítették a Szerencsi Élelmiszeripari Tudásközpont alapkőletételét Read More »

Élelmiszergyártók és –kereskedők részére hirdetett digitalizációs versenyt a NAK

A leginnovatívabb feldolgozóknak hirdet versenyfelhívást a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Nemzeti Technológiai Platform Szövetség szakmai támogatásával. A megmérettetés célja az élelmiszerláncban megvalósított digitalizációs megoldások bemutatása és elismerése. A digitalizáció ma már nem egyszerűen versenyelőnyt jelent, hanem a hazai élelmiszerlánc hatékony működésének és ellátásbiztonságának alapfeltétele. A termelési, logisztikai és kereskedelmi folyamatok adatvezérelt, integrált és automatizált irányítása egyre fontosabb a gyors reagálás, a minőségbiztosítás és a fenntartható működés érdekében. A digitális megoldások alkalmazása hozzájárul a termékminőség javításához, a nyomonkövethetőséghez, a veszteségek és az energiafelhasználás csökkentéséhez, valamint a fogyasztói bizalom erősítéséhez. A felhívás célja olyan élelmiszeripari és kereskedelmi vállalkozások elismerése, amelyek már működő, mérhető eredményeket hozó digitalizációs technológiákat vezettek be. A pályázók bemutathatják azokat a fejlesztéseket, amelyek javították többek között a hatékonyságot, a jövedelmezőséget, a logisztikai teljesítményt, a készletgazdálkodást, a döntéstámogatást vagy a vevői elégedettséget – írta a NAK. A pályázaton magyarországi közép- és nagyvállalatok vehetnek részt, amelyek élelmiszer- vagy italgyártással, illetve élelmiszer-kereskedelemmel foglalkoznak. A verseny két fő kategóriában zajlik: A kategóriákban összesen három győztest hirdetnek. A pályázatok értékelése két fordulóban történik. Az első körben a digitalizációval elért, számszerűsíthető eredményeket vizsgálják, majd a második szakaszban helyszíni szakmai validáció során ellenőrzik a bemutatott megoldásokat. A jelentkezési határidő 2026. június 30., a nyerteseket pedig a 2026-os FoodTechShow rendezvényen hirdetik ki. A díjazott vállalkozások szakmai elismerésben, médiamegjelenésben és promóciós lehetőségekben részesülnek. A részletes információk és a jelentkezési űrlap a https://www.foodtechshow.info/ oldalon érhető el.

Élelmiszergyártók és –kereskedők részére hirdetett digitalizációs versenyt a NAK Read More »

A Cibus Hungaricus Alapítvány és a Szerencsi Szakképzési Centrum közötti megállapodás egy olyan közös jövőkép megvalósítását szolgálja, amely a GINOP Plusz 5.1.1 projektben tervezett Szerencsi Élelmiszeripari Tudásközpont szakmai irányait és céljait teszi kézzelfoghatóvá, partnerségi együttműködés formájában

Együttműködés jött létre a Szerencsi Élelmiszeripari Tudásközpont szakmai támogatására

A Cibus Hungaricus Alapítvány és a Szerencsi Szakképzési Centrum együttműködési megállapodást kötött a Szerencsi Szakképzési Centrum által létrehozott Szerencsi Élelmiszeripari Tudásközpont szakmai támogatására. A megállapodást a Szerencsi Tudásközpont képviseletében Rubi Zsoltné kancellár, a Cibus Hungaricus Alapítvány részéről Dr. Friedrich László elnök írta alá 2026. január 21-én, Budapesten. A megállapodás ünnepélyes aláírása kapcsán elhangzott beszédekben a felek a következőket emelték ki: Az élelmiszer nem csupán gazdasági termék, hanem stratégiai erőforrás: a társadalmi stabilitás, a nemzeti szuverenitás és a fenntartható fejlődés egyik alapja. A Digitális Élelmiszerstratégia éppen erre a felismerésre épít, amikor a tudás, az innováció, a digitalizáció és az emberi erőforrás fejlesztését állítja az ágazat jövőjének középpontjába. A Farm to Health („Farmtól az Egészségig”) szemlélet, amelyet a Cibus Hungaricus Alapítvány meghatározó célként fogalmaz meg, azt az interoperábilis megközelítést jeleníti meg, hogy a teljes termékpályán – a gazdaságtól az egészséges fogyasztóig – integráltan, hatékonyan és fenntarthatóan növeljük a termékpályák értékét és hatékonyságát. Ez a megközelítés egyesíti a digitalizáció lehetőségeit, az adat alapú döntéshozatalt és a fogyasztói egészség szem előtt tartását egy egységes, átfogó fejlődési úttá. A megállapodás egy olyan közös jövőkép megvalósítását szolgálja, amely a GINOP Plusz 5.1.1 projektben tervezett Szerencsi Élelmiszeripari Tudásközpont szakmai irányait és céljait teszi kézzelfoghatóvá, partnerségi együttműködés formájában. A Tudásközpont célja, hogy válaszokat adjon a munkaerőhiányra, a digitalizáció és a modern technológiák kihívásaira, miközben olyan gyakorlati képzést kínál, amely a legmodernebb ipari elvárásoknak is megfelel. A központ a termeléstől a digitális képzésig, a vállalati együttműködéstől az innovációig egy komplex tudásbázist hoz létre, amellyel hosszú távon erősítheti a térség és az ország élelmiszeripari versenyképességét. A Szerencsi Élelmiszeripari Tudásközpont azon a területen valósul meg, ahol a Szerencsi Cukorgyár több mint egy évszázados szakipari öröksége adja az alapot. Ez az ikonikus ipari helyszín ma új életre kel: egy olyan tudásközpont épül, amely tiszteleg a múlt előtt, miközben a jövő élelmiszeripari szakembergenerációját képzi.

Együttműködés jött létre a Szerencsi Élelmiszeripari Tudásközpont szakmai támogatására Read More »

Prof. Dr. Friedrich László, a MATE intézetigazgatója, a Cibus Hungaricus Alapítvány elnöke

A Cibus Hungaricus Alapítvány elnöke, dr. Friedrich László beszélt az élelmiszeripari innovációkról és az adat alapú döntéshozásról

A hazai élelmiszeriparban a gazdasági nehézségek, a munkaerőhiány és az árérzékenység ellenére egyre több helyen indulnak el fejlesztések, és nő az igény az innovatív, magasabb hozzáadott értékű termékek iránt. Dr. Friedrich László, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Élelmiszertudományi és Technológiai Intézetének vezetője szerint a jövő azoké az élelmiszeripari szereplőké, akik felismerik: a versenyképesség kulcsa a digitalizációban, a célzott termékfejlesztésben és a fenntarthatóságban rejlik. A szakértő úgy véli, bár a szektor komoly kihívásokkal néz szembe, az elmúlt időszakban tapasztalható fejlesztések és innovációk bizakodásra adnak okot. Az ÉLIP keretében megvalósuló beruházások pedig komoly lendületet adtak a szektornak. Akik részt tudtak venni a pályázatban, azoknál pozitív hangulat alakult ki, mert látják, hogy a fejlesztésekben van a jövő. Az új technológiák és az innováció bevezetése egyre több hazai üzemnél válik elengedhetetlen alapfeltétellé a versenyképesség fenntartásához – mondta Dr. Friedrich László az Agrárszektornak. A hozzáadott érték növelése különösen kulcsfontosságú: azok az élelmiszer-feldolgozók, akik a magasabb feldolgozottsági szintű termékekre (például tejtermékek, húskészítmények) helyezik a hangsúlyt, jóval sikeresebbek, mint az alapanyag-feldolgozásban maradók. Ehhez azonban nélkülözhetetlen az adatalapú döntéshozatal, ami lehetővé teszi a termelési hatékonyság folyamatos nyomon követését és optimalizálását. Szerkezeti különbségek a piacon A szektor szerkezeti sajátossága, hogy az árbevétel mintegy 90%-át nagyüzemek adják, ugyanakkor ezek nemzetközi viszonylatban többnyire csak középkategóriás kapacitásúak. A kis- és középvállalkozások akkor tudnak sikeresen működni, ha réspiacokra specializálódnak, kézimunkát igénylő, nehezebben automatizálható technológiákat alkalmaznak, vagy egyedi termékeket kínálnak. A szakember egyben hangsúlyozta: Ha egy kkv próbál automatizált, nagy volumenű termékek piacán versenyezni, könnyen alulmaradhat. Ugyanakkor egyediséggel, minőséggel még mindig lehet piaci rést találni. Komoly hiányosságok is vannak Az élelmiszeripar egyik legnagyobb kihívása a munkaerőhiány. A segédmunkát igénylő, sokszor fizikailag megterhelő munkakörökben jelentős az elvándorlás, ezért a szektor egyre nemzetközi munkaerőre is támaszkodik. Az automatizálás részben enyhítheti a gondokat, de a beruházások költsége kisebb üzemek számára sokszor nem megtérülő. A szakképzés is súlyosan alulreprezentált. A diákok többsége gimnáziumot választ, így kevés utánpótlás érkezik a középszintű szakmai képzésekbe. Emellett nagy szükség lenne digitálisan képzett élelmiszeripari mérnökökre, akik képesek egyszerre érteni a technológiához és a digitalizációhoz. A képzett munkaerő hiánya sokszor a növekedés és versenyképesség akadálya. Fogyasztói szokások és árérzékenység A fogyasztók körében is jól érzékelhetők a gazdasági változások hatásai. Az infláció és az árstop miatt az árérzékenység jelentősen nőtt, a vásárlók gyakrabban választanak olcsóbb, „helyettesítő” termékeket. A párizsihoz, alap tejtermékekhez hasonló termékek iránti kereslet nőtt, de ez nem feltétlenül jelenti a minőség romlását – sok esetben jól szabályozott, minőségi termékekről van szó. Ugyanakkor az árstop torzító hatású lehet az ipar számára, mivel korlátozza az árrés-képzést és növeli az importtermékek versenyelőnyét. A versenyképes hazai termékfejlesztéshez nélkülözhetetlen a fogyasztói adatok pontos ismerete. A piaci igények megértése alapján lehet kialakítani a termékportfóliót, visszafejtve a kereskedelemtől egészen az alapanyag-előállításig – fogalmazott Dr. Friedrich László. Feltörekvőben a biotermékek és fehérjedús élelmiszerek A biotermékek piaca különösen sajátos: a hazai termelés nagy része alapanyagként külföldre kerül, a belföldi fogyasztás aránya elenyésző. Ennek oka részben a magas ár, ugyanakkor a feldolgozottsági szint alacsonysága is szerepet játszik. A MATE Élelmiszertudományi és Technológiai Intézetének vezetője szerint a biotermékek piacképessége a feldolgozottság növelésével javítható: Ha jobban feldolgozzuk a terméket, az alapanyag ára relatíve csökken, a termék pedig versenyképesebbé válik. Ehhez azonban kiszámítható termelés, logisztikai hálózat és ipari méretű feldolgozás szükséges – ezek jelenleg még sok helyen hiányoznak. A közétkeztetés lehetne egy stabil piac, ahol ezek a termékek rendszeresen megjelenhetnének. Egyre nagyobb figyelem irányul a fehérjével dúsított élelmiszerekre is, legyen szó joghurtokról, pudingokról vagy akár húskészítményekről. A Magyar Élelmiszerkönyv is reagált erre az irányzatra: már tartalmazza a fehérjeminőségi mutatót, amely nem csak a mennyiséget, hanem a biológiai értéket is figyelembe veszi – azaz azt, hogy milyen aminosav-összetétellel rendelkezik a fehérje. Az átlagos magyar fehérjebevitel (napi 53-55 g) még mindig alacsonyabb az ajánlottnál. A napi 80-100 gramm közötti fogyasztás egészséges felnőttek számára nem jelent kockázatot, különösen aktív életmód vagy sport mellett. Vizsgálatainkban 130-140 grammos napi fehérjebevitelt sem kísérték egészségügyi problémák – tette hozzá a szakértő. Fenntarthatóság és innováció: a jövő kulcsa? A jövő egyik kulcskérdése az élelmiszeripari melléktermékek hasznosítása, nemcsak takarmányként, hanem emberi fogyasztásra alkalmas alapanyagként is. A fenntarthatóság jegyében zajló kutatás-fejlesztési projektek ezen a területen is ígéretesek. Azok a cégek, amelyek kutatás-fejlesztésbe fektettek – akár kkv-k, akár nagyvállalatok -, egyértelműen erősödtek, mind piaci jelenlét, mind versenyképesség szempontjából. Ez az irány egyértelműen a jövő – fogalmazott a szakértő az Agrárszektor cikke szerint.

A Cibus Hungaricus Alapítvány elnöke, dr. Friedrich László beszélt az élelmiszeripari innovációkról és az adat alapú döntéshozásról Read More »